A jobb felhasználói élmény érdekében weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk! További információ, adatvédelmi nyilatkozatunk ITT érhető el. OK
1142 Budapest, Erzsébet Királyné útja 125.info@styleandhome.hu06 30 179 0990

Interior: egységes belsőépítészet, természetesen…

Egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk ma már a belsőépítészeti megoldások terén az egységes felületekre, mely főleg az egybenyitott terek megoldásaival együtt terjedt el erőteljesebben, ahogyan a terek természetes hatású, természetközeli anyagai, anyagmegoldásai is. Ezeket azonban kitűnően összhangba hozhatjuk mind egymással, mind pedig már meglévő színeinkkel, textúráinkkal és bútorainkkal - javasolja Varga Erika, az IBD Magyarország Kft képviselője.

Vágjunk is rögtön a közepébe: Milyen természethű és egységes megoldásokat találhatunk arra az esetre, ha szeretnénk a padlónkkal színében, felületében és textúrájában is összhangba hozni a falakat és a többi berendezést?

Mi, mint IBD Magyarország Kft – 7 gyárat forgalmazunk, de itt ebben az esetben a HARO termékeit emelném ki, több szempontból is.

Egyrészt, a HARO parketta-manufaktúra és laminált padló gyár termékeivel trükközhetünk például úgy, hogy amikor nagyobb tereket összenyitunk, akkor a tágasabb, nagyobb méretű nappaliba a nagyobb formátumú lapokat helyezzük le ugyanabból a családból, színből és textúrából – míg a kisebb terű szobákba létezik pont annak a családnak kisebb méretű, rövidebb illetve keskenyebb változata is. Vagyis bizonyos termékekből többféle méretet is kínál a HARO.

Ebben természetesen lakberendezőink, vagy szakértő-értékesítő kollégáink tudnak segíteni.

A másik dolog pedig – amely most már egyre divatosabb az otthonokban és más, reprezentatív belső terekben – hogy a falakra fát, a fa textúráját burkoljuk fel mintegy díszítő elemként. Ahogyan néhány éve trendbe jött a rusztikus hatású kő, vagy terméskő (utánzatú) díszburkolat, úgy ma már itt van ennek a melegebb alternatívája is, miszerint fa textúrákkal tudunk burkolni egy-egy kiemelt falat, falrészt, falsíkot.

Az is nagyon elterjedt ma már, hogy akár ezt a kifejezetten falra szánt, dekorációs falburkolatot, - akár a normál laminált padlót teszik fel a falra, például hálószobába, a nappali falára vagy egyéb fal felületekre.

Ha jól tudom, ehhez egy nagyon jól kiépített rendszert fejlesztett ki a gyártó, aminek köszönhetően külön fa rögzítő rendszer és tisztító olaj is a rendelkezésünkre áll. Mit érdemes tudunk erről koncepcionálisan?

A HARO-nak van egy kimondottan ezt a célt szolgáló falrögzítő rendszere, amellyel a saját padlóit helyezhetjük fel a falsíkra. Határt mindössze annyit szab csak meg, hogy vagy a 8 mm-es, vagy pedig a 13,5 mm-es HARO laminált padlókat tudjuk ennek a keretnek a segítségével a falunkra rögzíteni.

Falrögzítő rendszert is ad hozzá a HARO, ami abból áll, hogy a síneket egymáshoz képest egy bizonyos távolságban fel kell rögzíteni a falra, melyen egy-egy fül mind a két irányban tartja a klikkjét.

Ezeket úgy érdemes elképzelni, hogy olyan klipszek, vagy fül-rendszerek vannak, amik pontosan ezekhez a méretekhez illeszthetők, ezekre a méretekre vannak kialakítva. Majd végül egy záró rendszerrel lefogja, és zárttá teszi ezt a keretet, így elbújtathatunk mögé például vezetékeket, és egyéb technikát is.

Itt láthatjuk is a részletes falburkolási útmutatót: kattintson ide!

Ennek a falburkoló rendszernek az adja meg a szépségét – a természetes fa textúrája mellett –hogy a sínrendszernek köszönhetően sem egy szöget, sem egy csavart, semmi zavaró kis apró elemet nem látunk, csak a gyönyörű, egybefüggő falburkolatot.

A rendszer még a termékek tekintetében is barátságos, könnyen kezelhető: egy ragasztócsíkot tesznek még a gyárban a termékek, az egyes lapok hátuljára, s ezzel lehet őket rögzíteni a falra.

Azt azonban fontosnak tartják kihangsúlyozni, hogy ez egy teljesen természetes, vegyszermentes anyag, így a felület sem okoz semmilyen káros hatást a szervezetre, a légutakra – még allergiások számára sem!

A HARO ajánl még ráadásul a termékeihez tisztító rendszert, saját tisztító szereket – hiszen a háziasszonynak, amikor megveszi a kereskedelmi forgalomban kapható, jobbnál jobb, sokszor túlzottan erős tisztító szereket, abban vannak bizonyos vegyi anyagok, amiktől – ha pl. felmosunk – akkor csíkos marad a laminált padló.

A HARO ezzel szemben saját márkájú tisztítószereket biztosít. Ezek természetesen léteznek mind a laminált padlóhoz, mind pedig a fa parkettához szintúgy. Ha valaki a faparkettát választja, azt ugye bizonyos időközönként ápolni kell, hiszen egy természetes anyag, s ugyanúgy ápolni kell, ahogy a bőrünket is ápolni szoktuk, – erre is ajánl speciális olajakat a HARO, sőt a gyárban is már eleve egy ilyen olajréteggel kezelik le nekünk a fa parkettákat.

A HARO-nak - ha jól tudom - létezik a hagyományos laminált padló falrögzítő sínekkel történő burkolásán túl egy még egyedibb, igazán mutatós falburkoló rendszere, ez pedig a HARO Interior koncepció. Mit kell tudnunk erről, mit tartalmaz pontosan ez a rendszer?

Ezek tulajdonképpen gyönyörű fa textúrák, elemek, amiket kifejezetten a falra terveztek. Vékony, ragasztható elemek, vagy pedig klikkes rendszerrel rögzíthető.

A belsőépítészet jelenlegi trendjei a természetesség és a tágas tér megoldások síkján helyezkednek el, melyeket a hatalmas üvegablakokkal, vagy akár a részleges, esetenként teljes fából készült falszerkezeti megoldásokkal érhetünk el, melyek mind egymáshoz, mind pedig környezetükhöz tökéletesen illeszkednek.

A tágas, nyitott tereknek, a különleges, elegáns belsőépítészeti koncepcióknak eltérő kontúrokat adhatunk a HARO elemekkel.

A falon lévő fa felkavarja a helyiség hangulatát, és odavonzza a szemet, s ez által megkülönböztető hangulatot kölcsönöz, mellyel melegebb és kényelmesebb hatású lesz a látvány.

Függetlenül attól, hogy milyen padlónk van, elegáns tereket hozhatunk létre egy-egy részleges falburkolattal is, különösen a tágas, nagy terű szobákban, helyiségekben.

A HARO Wall másik lehetséges alkalmazása a tartóoszlopok és egyéb építészeti részletek burkolása. A szigorú építészet dominanciáját a fa elemeinek természetes lényegére szorítja le, amelyek harmonikusan illeszkednek a helyiségbe.

Mennyiben könnyíti meg majd az életünket, vagy mennyiben rövidíti le, és könnyíti meg a tervezési folyamatokat a HARO koncepció - és kiknek ajánljátok ezt elsősorban?

Azoknak, akik szeretik az egységes, természetes, meleg és otthonos megoldásokat a modern terekben is – azok számára mindenképpen rendkívüli lehetőséget biztosít a HARO ezzel a különleges, újszerű termékcsaláddal.

A rendszer előnyei pedig valóban lenyűgözőek:

Első és vitathatatlan, hogy a legegyszerűbb és leggyorsabb rendszer a fal burkolásához. Az sem utolsó szempont, hogy különösen természetes hatást érhetünk el vele, a gyártó gondosan kiválasztott, és válogatott erdőgazdálkodásának köszönhetően.

Természetes megjelenésű matt, olajozott felületek és különböző textúrák váltakoznak a kollekcióban, melyekből kedvünkre válogathatunk.

Az alacsony beépítési magasság miatt nem szükséges a keret kialakítása sem, ahogyan nincsenek fúrások, szegek vagy csavarok…

Az Interor koncepció részeként ráadásul asztallapok, sőt bútorlapok is választhatók ma már a HARO kínálatából – így pedig tényleg egységes, és lenyűgözően természetes lehet otthonunk, vagy irodánk belső terének környezete.

 

Ezek is érdekelhetik

Luxus otthon pénztárcabarátan

Elegáns otthont nem csak drága bútorokkal és kiegészítőkkel teremthetünk, hanem a részletekre való kiemelt figyelemmel is. Az eleganciát, a luxust összekapcsoljuk a lustasággal, melynek hatást elérhetjük nagy és színes díszpárnákkal. Mutatósak, e mellett pedig a vendégek kényelme is biztosítva van. 

Elolvasom ezt a cikket

Karácsonyi nyereményjáték

Köszönjük ügyfeleinknek, követőinknek az egész éves aktív figyelmet! Szeretnénk kedveskedni egy utolsó 2018-as nyereményjátékkal, hogy egy picit megkönnyítsük a felújítók/építkezők dolgát. A nyereményekért való küzdelembe úgy szállhat be, ha megkeresi weboldalunkon az alábbi kis arany karácsonyfát és Facebook bejegyzésünk alatt kommentben megírja, hogy hol találta meg. 
Elolvasom ezt a cikket

Számítunk Önre is!

Tagcégünk, a RAVAK Fürdőszoba már régóta kapcsolatban áll a Rejetett Kincsek Down Egyesülettel. Legújabb kezdeményezésükkel is az Egyesületet szeretnék támogatni. 
December 4-8. között minden megvásárolt RAVAK tisztítószerrel MOST a Rejtett Kinsek Down Egyesületet támogatja!
Elolvasom ezt a cikket

Perfekcionizmus a lakberendezésben

A perfekcionizmus az a lakberendezési stílus, mely szoros rokonságban áll a minimalizmussal, azonban erőteljesebben képviseli azt a vonalat, hogy az otthon szolgálja a lakóját. Ennek érdekében a technikai innovációk nagy szereppel bírnak. A teret az egyszerű formák, a rend, a rendszerezettség jellemzi. 
Elolvasom ezt a cikket

A letisztult és elegáns minimalista stílus

A minimalista stílus az 1960-as, 1970-es évek Amerikájából származik. Alapfelvetése, hogy “a kevesebb több”. A bútorok egyszerűek, formaviláguk letisztult. Nem jellemző rájuk a hivalkodás, a díszítettség, azonban eleganciát sugároznak. A minőség fontos a a bútorok, textíliák és a kiegészítők esetében is. Dísztárgyak csak elvétve mutatkoznak meg.
Elolvasom ezt a cikket

Modern funkcionalizmus

A funkcionalizmus a lakberendezésben a minimalista, a high-tech, az indusztriál és az organikus elemek közül tartalmaz mindegyikből egy keveset. Létrejöttének célja a kényelem, a hasznosság. A funkcionalista terekben minden tárgynak megvan a célja, a díszítettség nem elsődleges szempont, azonban fontos, hogy szép anyagokból, igényesen megmunkált tárgyakból álljon a berendezés. 
Elolvasom ezt a cikket